Dr. Várady Tibor az újvidéki Jogi Kar tanára, de nemcsak az egyetemi oktatásban van jelen, az irodalmunkban is, már ezért is, mert a családban hagyomány már a nemzetiségi ügyekkel való törõdés, gondoltuk, érdekes lesz hallani, miként ítéli meg õ mostani helyzetünket, s hogyan látja az induló szervezkedés esélyeit.

- Nagyon lényeges változások történtek nálunk az emberi és kisebbségi jogok védelme tekintetében. Az eddigi rendszernek az volt a lényege, hogy létezett egy harmóniának az ideálja, ezt nem lehetett megbontani; ez a harmónia ideál, még ha hamis volt is, volt bizonyos pozitív szerepe. Következett belõle az is, hogy senki sem beszélhetett a saját nemzetének az érdekében, ha ezt tette, akkor nacionalista volt meg amolyan gyámkodó, amit mindenkire ráragasztottak. Ez a tilalom pedig onnan eredt, hogy a rendszernek volt monopóliuma a gyámkodásra, tehát csoportok ezt nem vállalhatták.

- Eddig létezett egy nem éppen szólásszabadságra és nem a demokráciára épülõ néha rosszindulatú, néha jóakaratú hatalom, ha valami sérelem esett, akkor megkérted egy szerb ismerõsödet, hogy szóljon, ha neki volt baja, õ kért meg téged, hogy szóljál, vagy elmehettél egy nem nyilvános beszélgetésre mindig olyan elvekre hivatkozva, amelyek hivatalosan sosem voltak tagadva, s volt valami esélyed, hogy ez elvek szerint valaki el is járjon az érdekedben...

- Persze, ez a kisebbségi jogoknak a pártállamon belüli védelmi rendszere. Egy jóakaratú, mindenható hatalomhoz, ha megfelelõ retorikai figurákkal és megfelelõ fõhajtással járulsz, akkor vannak bizonyos esélyeid... Kétségtelen, hogy most nagy lépés történt a szólásszabadság terén, de a tény, hogy minden tagozódás nemzeti alapon történik, a kisebbségek számára viszont ez nagyon rossz, mert teljesen le vannak meztelenítve az erõviszonyok.

- Azt hiszem, ebben a helyzetben nem lehet megtenni, hogy valamiféle nemzeti érdekeket ne próbáljunk artikulálni, kifejezni, erre megvan a lehetõség, s nemigen lehet már egy kétségtelen autoritásnak a jóindulatára hagyatkozni, ki kell állnunk a saját érdekeinkért, éppen ezért logikusnak tartom, hogy megalakult a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége. Emellett azonban szükség lesz egy más alapon való szervezkedésre vagy csatlakozásra, azt hiszem ugyanis, hogy nagyon nehéz lenne Jugoszláviában, Szerbiában kizárólag valamiféle magyar párt alapján helyet keresni magunknak. Kell tehát egy érdekszövetség, de jelentkezik a dilemma is, hogy most merre keresni a hidakat, mert ilyeneket építeni kell.

- Azt hiszem, hogy amikor a pártprogramok készülnek, akkor természetes lenne, hogy ez a szövetség (egyelõre nem látni más szervezetet, amely tárgyalóképes lenne) tájékozódjon arról, hogy az egyes alakuló pártoknak mik az elképzelései a nemzetiségi kérdésrõl. Egy ilyen dialógushoz nekünk elõbb artikulálnunk kell a saját érdekeinket, s aztán tárgyalni ezekrõl a többséggel. Nem azt mondom, hogy a VMDK-nek most választania kell és elköteleznie magát, nem, de tárgyalni kell, beszélgetni, több párttal.

- Hogy megalakult a közösség, már ez is tehet valamit. A kisebbségi parlament egyelõre nem látszik megvalósíthatónak, akkor már talán inkább egy kisebbségi párt alakulhatna, ami itt, Vajdaságban nem lenne elhanyagolható. Aztán fontos, mi lesz majd az alkotmányban, vannak újabb európai elképzelések is a kisebbségek helyzetének rendezésére Helsinki szellemében. Aztán ami szintén elõsegíti a kisebbségi probléma kiegyensúlyozott látását: ilyen helyzetben Jugoszláviában nagyon sok embercsoport van, olyanok is, akik jogilag nem kisebbségek, így a szerbek Horvátországban, vagy a horvátok Vajdaságban, a boszniaiak Szlovéniában, jogilag õk nem kisebbség, részei egy jugoszláv nemzetnek, de gyakorlatilag a helyzetük kisebbségi helyzet. De itt vannak a kosovói problémák is. S ha így látjuk, tehát egy szélesebb szociológiai értelmezésben, akkor kiderül, hogy igen sok csoport szorul rá egy elvszerû védelemre, amelynek a lényege mindig az, hogy az általános emberi jogok plusz a nemzeti kulturális identitás megtartása.

Itt, nálunk most legtöbbet az iskola és a nyelvhasználat kérdésérõl beszélünk.

- Nem véletlen, hogy a köztudatban fõleg két probléma van, az iskola és a nyelvhasználat, elképzelhetõk és léteznek is a kisebbségnek sokkal durvább diszkriminációi is, de ez két kulcskérdés és ez van elõtérben. Itt vannak dolgok, amikért ki kell állni. Pár tragikus intermezzo kivételével ezen a vidéken van hagyománya az egymás idánti toleranciának. Ügyvédjelölt koromban néztem a becskereki telekkönyvet, ott néha vissza kell menni ötven évet is, ott láthattam múlt századi négynyelvû beírásokat, vagy a nagyapám iratai között találok háromnyelvû bírósági jegyzõkönyvet, mindegyik tanú a saját nyelvén mondja vallomását. Tehát vannak jó tradíciók. Ez is valami reményt kellene, hogy adjon. De ahhoz, hogy legyenek magyar gimnáziumok, hogy a beíratkozási feltételek egyenlõek legyenek, azt az érdekszövetségeknek, az értelmiségieknek, jogászoknak egy normális dialógusban szóvá kell tenni. Ezek elérhetõ célok.

- Ki? Hát ez a közösség is. Ugyanígy teszi is ezt már a sajtó. És mindenki, aki olyan poszton van, hogy megteheti ezt. Meg kell szoknunk azt is, hogy egyénenként, esetenként kiállunk a jogainkért. Ez nem mindig egyszerû, de lehetséges - és más nemigen teszi meg helyettünk.

- Magyarországon készült egy terv a kisebbségek önkormányzatáról, amely kulturális és politikai szervezõdést is jelent. El lehetne képzelni nálunk is hasonló valamit, lenne egy statútum, amelynek az alapjait egy szövetségi vagy köztársasági törvény határozná meg, ez lehetõvé tenné az érdekek kifejezõdését és kimondását kulturális és más dolgokban. Ez egy kicsit távol áll a mi jelenlegi gyakorlatunktól, de megfontolandó. Ha valami ilyesmi nem alakul ki, akkor valami kisebbségi párt jöhet létre, vagy a VMDK, ha nem is párt, de ténylegesen majd pártként fog mûködni. Azt hiszem, hogy ez a három opció van. Az önkormányzat szó talán nem szerencsés kicsengésû, de itt nem arról van szó, hogy állam az államban, ez jelentene egy a kulturális identitás alapján való szervezõdést, és egy lehetõséget, hogy ezekben a kérdésekben véleményt nyilvánítson, s hogy legyen valamilyen testület, aminek a véleményét kikérheti az állam. Ennek van értelme. Persze mint modellt, más nemzetekkel kellene megbeszélni.

Hogy milyen formákon keresztül próbáljuk majd meg artikulálni az érdekeinket, az nem mellékes, nem formai kérdés, sok szempontot figyelembe kell venni akkor is, amikor általánosságban határozzuk meg ezeket, akkor is, mikor egy-két konkrét ügyben kell állást foglalnunk, ezért kell kidolgozni egy olyan mechanizmust, amely majd lehetõvé teszi, hogy szükség esetén nagyobb nehézségek nélkül alakíthassunk véleményt, amelyrõl állíthatjuk, hogy a vajdasági magyarságnak vagy legnagyobb részének az álláspontját fejezi ki.